2026. augusztus 13., csütörtök

Cseresznyelekvár

Hozzávalók: 

1 kg cseresznye

200 g cukor

6 g pektin 

1 kk.citromsav  v. friss citrom

pici fahéj 

A kimagozott, megmosott cseresznyének megmérem a tiszta súlyát, és felteszem a cukornak majdnem az egészével főni. 

Egy nagyon keveset kinn hagyok, hogy elkeverhessem benne a pektint, és a citromsavat. 

Ha felforr, botmixerrel egy nagyon kicsit turmixolom, de csak úgy, hogy azért maradjanak benne nagyobb (egész) szemek is,, majd hozzáöntöm a pektinnel elkevert cukrot, és még további pár percig főzöm. Az esetleges habot szűrőkanállal leszedem.

A még forrásban lévő lekvárt tisztára mosott, csírátlanított lekvárosüvegekbe töltöm, azonnal lezárom, és fejre állítom. Ezzel a módszerrel nem  kell tartósítószert használnunk a téli eltevéshez.

Kifli

Hozzávalók:
150 g tej
150 g víz
1 tk. cukor
25 g friss élesztő v. egy csomag száraz élesztő
40 g vaj
1 tojás
600 g finomliszt
2 tk. só
1 tojás a tetejére
A hozzávalókat ebben a sorrendben a dagasztógép üstjébe mérem és 15 perc alatt egy közepesen kemény tésztát dagasztom. A tálat lefedem, és 45 percig pihenni hagyom a tésztát. Ezután 8-10 egyforma darabba vágom és egyesével gömölyítettem őket. A kis cipócskákat egy konyhai kendővel letakarom, és 15 percig pihenni hagyom. Egyesével körlapot nyújtok belőlük, majd feltekerem és tepsire sorakoztatom őket.

2026. augusztus 11., kedd

Spagetti Alla Nerano


Hozzávalók:
160 g spagetti
közepes cukkini 
75 g provolone v. caciocavallo v. füstölt scarmozza sajt 
bazsalikom 
15 g parmezán
só, bors
1 gerezd fokhagyma
olivaolaj
Felszeletelem vékony szeletekre a cukkinit. Kisütőm őket aranybarnára, ropogósra, majd beleteszem egy tálba. Papírtörlőn lecsepegtetetem. Több részletben kell kisütni, hogy elkerüljem a serpenyő zsúfoltságát. Sózom. Meghintem bazsalikomlevéllel.
Felforralok egy nagy fazék vizet, elkészítem a spagettit. Félreteszek tésztavizet.
A tésztára öntöm a lereszelt sajtot, összekeverem, hozzáadok tésztavizet. a végén parmezánnal szórom. 

2026. augusztus 10., hétfő

Rozskenyér

Hozzávalók: 
125g rozskovász 
310 g víz
250g tk rozsliszt
35g fehérliszt
30 g joghurt
15g Himalaya só (5-6g normál)
Összegyúrom, gömbölyítem, 120 percig letakarva pihentetem. Ezután a pultot erősen belisztezem, a tésztát a pultra borítom, és jól belisztezett kézzel pár óvatos mozdulattal az egész tésztamennyiséget meghempergetem a lisztben.
Ezt követően továbbra is finom mozdulatokkal, lisztezett kézzel felgömbölyítjük a tésztát. Formázom, majd illesztéssel lefelé szakajtóba teszem. Letakarom, és 2 órát kelesztem. A szakajtóból erősen lisztezett sütőlapátra/vágódeszkára borítom.
250 fokra melegítem a sütőt vaslábassal együtt. A tésztát sütőpapírra borítom, bevágom, és a forró vasba helyezem. 240 fokon sütöm 20 percig fedő alatt, majd további 30 percig 230 fokon fedő nélkül. Az utolsó 4 percben ismét felhúzom 250 C-ra.

2026. augusztus 8., szombat

Cacio e pepe

Hozzávalók: 

Spagetti 160 g

Pecorino Romano 100 g

Fekete bors 2,5 g

Először felteszek egy fazék vizet a tésztának, a szokásos vízmennyiség körülbelül felét, így keményítőben gazdagabb lesz. 

Lereszelem a pecorino romano sajtot, tálba teszem. Tegyük át majdnem az egészet egy tálba, de tegyünk félre belőle egy keveset a tálaláshoz. Miután a víz felforrt, hozzáadok egy csipet sót, és beleteszem a spagettit. 

Közben összetöröm a borsszemeket, amit tapadásmentes serpenyőbe öntöm és megpirítom alacsony lángon, fakanállal kevergetve. Hozzáöntök fél merőkanál tésztafőző vizet. Folyamatos keverés mellett, alacsony lángon főzöm. 

A spagettit lecsepegtetem, és átteszem a a lábasba, ügyelve arra, hogy a főzővizet megtartsam. Öntök fél merőkanál forró főzővizet a reszelt pecorino sajttal teli tálba, majd erőteljesen összekeverem, de ne hűljön ki nagyon. Még teszek hozzá vizet, ha sűrű. 

Focaccia

Hozzávalók: 

500 g BL80 liszt vagy pizzaliszt v. bármi más

400 ml meleg víz

7 g szárított élesztő (vagy 20 g friss élesztő)

10 g só

1 teáskanál méz vagy cukor

2 ek olaj a tésztához + az előkészítéshez

Nagy szemű tengeri só (pl. Maldon) és friss rozmaring a tetejére

koktélparadicsom

Összekeverem a meleg vizet, a cukrot/mézet és az élesztőt egy tálban, majd állni hagyom 5 percig, amíg habosodni kezd. Beleteszek 500 g lisztet egy nagy tálba, hozzáadom az élesztőt, majd összekeverem. Dagasztani nem kell, összekerverem egy fakanállal egy lágy, ragacsos tésztává.

A tésztára öntök 2 evőkanál olívaolajat, sózom, letakarom, és pihentem 30 percig szobahőmérsékleten. Ezután vizes kézzel alányúlok a tészta alá, felhúzom az egyik szélét, és középre hajtom, majd megmozgatom a tésztát, majd letakarom 30 percre. Ezt a hajtogatást érdemes még egyszer megismételni, ekkor is 30 percet pihentetem. 

2026. augusztus 7., péntek

Citromos tarte


Hozzávalók:
tésztához:
334 g liszt
42 g mandulaliszt
200 g vaj
124 g porcukor
73 g tojás (2 db kisebb tojás)
3 g só
Citromkrém:
200 g citromlé
300 g tojás
20 g étkezési keményítő
200 g cukor
Habhoz:
100 g tojásfehérje
100 g porcukor
100 g kristálycukor
50 g víz
A hideg vajat felkockázom, és a tojás kivételével az összes hozzávalót egy tálba teszem, majd; addig keverem, amíg a vaj morzsalékos nem lesz. Ekkor hozzáadom a villával felvert tojást, és még néhány percig keverem, amíg kifehéredik és krémes állaga lesz. 10 percet a hűtőben pihentetem.A hűtőből kivett tésztát kb. 3-5 mm vékonyra nyújtom. Nyújtás közben alul-felül lisztezem hogy ne ragadjon. Kb. 10 cm-es kiszúróval köröket vágok a tésztából, és 8 cm-es tarte-formába egyenletesen beleillesztem a tésztát, és 5 percre a fagyasztóba rakom, majd 180 fokon 10 percig sütöm. 

2026. augusztus 6., csütörtök

2026. augusztus 3., hétfő

Kölesgombóc


Hozzávalók: 

100g köles

33g búzadara

167g növényi tej

100g víz

fél-egy evőkanál édesítőszer vagy cukor

vanília

csipet só

fahéj

1 kis citromhéj, citromlé

Gluténmentes v. tk zsemlemorzsa 

eper

tejföl

2026. augusztus 2., vasárnap

Tiramisu

Hozzávalók: 

250g mascarpone

8 dkg cukor 

3 db tojás

1 vaníliacukor

amaretto

babapiskóta

kb.2 lefőzött kávé

kakaó a tetejére

Elkészítése: A 3 tojást külön választom. A sárgáját 5 dkg cukorral + 1 vaníliás cukorral kikavarom és fokozatosan hozzákeverem a mascarponét (tegyünk bele rumot, vagy amarettot). A tojásfehérjét 3 dkg cukorral habbá verem és óvatosan az egészet összekeverem. A babapiskótát megáztatom a kávéban, és egy magasabb tálba lerakom. 

Amikor a tál alját befedi az ázott piskóta, ráöntöm a krémet, megint piskóta, megint krém, és a tetejét kakaóval megszóróm

Parmezános omlós keksz

 

Hozzávalók: 
300 g liszt
150 g parmezán 
200 g vaj
2 tojássárga

bors
rozmaring, kakukkfű, vagy bármilyen fűszer, amit szeretünk
Az összes hozzávalót összegyúrom, majd kis cipót formázok belőle és hűtőbe teszem. Rúd formában is betehetem hűlni, ekkor késsel szelem le a köröket. 
Amíg pihen a tészta, bekapcsolom a sütőt 180 C fokra. majd szaggatás után kb. 20 perc alatt aranybarnára sütöm. 

2026. augusztus 1., szombat

Meggylekvár


 Hozzávalók: 

 1 kg meggy
 200 g cukor 
 6 g pektin 
 1 kk.citromsav v. friss citrom pici fahéj 
A kimagozott, megmosott meggynek megmérem a tiszta súlyát, és felteszem a cukornak majdnem az egészével főni. Egy nagyon keveset kinn hagyok, hogy elkeverhessem benne a pektint, és a citromsavat. Ha felforr, botmixerrel egy nagyon kicsit turmixolom, de csak úgy, hogy azért maradjanak benne nagyobb (egész) szemek is,, majd hozzáöntöm a pektinnel elkevert cukrot, és még további pár percig főzöm. 
Az esetleges habot szűrőkanállal leszedem.
Az üvegek fertőtlenítése: elmosogatom őket, a sütőt előmelegítem 100-110 fokosra. A rácsra sütőpapírt terítek, erre sorakoztatom az üvegeket, és bent hagyom minimum 20 percig szaunázni őket.

2026. július 31., péntek

2026. július 30., csütörtök

Mézes-bodzás kalács


Hozzávalók:
50 dkg liszt
csipet só
1 tojás
1 tojás sárgája
2 dl tej
90 g méz (ha van bodzás, biztosan még finomabb)
1-2 ek bodzazselé (vagy szirup)
3 ek. olaj
2,5 dkg élesztő

2026. július 28., kedd

Pesto

Hozzávalók: 
70 g bazsalikom 
70 g olivaolaj
50 g parmezán
30 g pecorino
30 g fenyőmag
1 gerezd fokhagyma
3 g durva tengeri só
Leöblítem hideg víz alatt, majd megszárítom a bazsalikomot. 
Mozsárba teszem a fokhagymagerezdet, krémesre töröm, jön a fenyőmag, hozzáadom a bazsalikomleveleket és a durva sót. Ügyelek arra, hogy belső széléről egy kanállal szedjem össze a hozzávalókat, hogy egynemű legyen. Amikor krémes és homogén állagú, hozzáadom a pecorino sajtot és a parmezánt. Amikor az összes hozzávaló krémesre habosodott, hozzáadom az olajat. Némi keverés után kész is. 

2026. július 26., vasárnap

Amerikai palacsinta

Hozzávalók: 

260 ml tej

240 g liszt 

2 db tojás (L)

20 g cukor 

20 g olvasztott vaj

1  vaníliás cukor

1 tk sütőport 

csipet szódabikarbóna

2026. július 20., hétfő

Csokoládédarabos financier

Hozzávalók:
160 g vaj
3 tojásfehérje
60 g őrölt mandula
60 g liszt
100 g porcukor
csipet só
40 g méz
1/2 citrom reszelt héja
csokicseppek
vaníliakivonat
Elkészítés: A mézet és vajat felolvasztottam, és folyamatos keverés közben "pirítom", amíg aranyló színe nem lesz. A lisztet, sót, porcukrot és őrölt mandulát összekeverem. A tojásfehérjét felverem, épp, hogy félkeménnyé. A száraz anyagokhoz adom, majd hozzáadom a mézet, és az olvasztott vajat is. 1-2 óra pihentetés következik.. 
A sütőt 180 fokra melegítettem, a formákba adagolom, és a tetejükre szórok egy kis csokoládépasztillát. Az előmelegített sütőben 20 perc alatt elkészül. 

2026. július 19., vasárnap

Tejszínes-parmezános tészta

Hozzávalók: 
50 g vaj
1 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín (növényi tejszín is lehet)
60g sajt (pecorino 40 g, parmezán 20 g)
só és bors
chilipehely
200 g tészta (fettuccine vagy tagliatelle, alaprecept: 100 g liszthez 1 tojás, só)
1 tojássárgája (opcionális)
bacon v. sonka
A vajat felolvasztom, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát, sózom, megpirítom a sonkát/bacont. Körülbelül 1-2 perc után a tejszínt és a reszelt parmezánt is hozzáadom. Teszek bele chillipelyhet. Főzöm addig, míg a sajt elolvad. A tésztát sós vízben kifőzöm (a főzővizet félreteszem, 1-2 merőkanállal mehet a szószhoz). Összekeverem a tésztát a szósszal, majd beleteszek egy tojássárgáját, amivel összekeverem gyorsan. 

2026. július 16., csütörtök

Bucatini sárga paradicsommal

Hozzávalók: 

500 g sárga koktélparadicsom

bazsalikomlevél

fokhagyma

olívaolaj

50 g fenyőmag

pecorino sajt

1 ek ricotta (opcionális)

Só, bors 

200 g bucatini tészta

Előmelegítem a sütőt 180°C-ra. Megmosom és félbevágom a sárga koktélparadicsomokat. Meglocsolom extra szűz olívaolajjal, hozzáadom a bazsalikomleveleket és a fokhagymát. Egy tepsiben betolom a sütőbe, 30 percig sütöm. 

Miután megsültek, a paradicsomokat egy tálba teszem, és óvatosan összetöröm őket. Hozzáadok 1 evőkanál ricottát (opcionális), reszelt pecorino sajtot, majd sózom és borsozom.

Jól összekeverem, amíg sima szószt nem kapok.

2026. július 14., kedd

Pisztáciás macaron


Cukorszirupos változat: 
150 g mandulaliszt 
150 g porcukor
Tojásfehérje: 
55 g tojásfehérje
késhegynyi ételfesték
Cukorszirup: 
150 g kristálycukor
50 g víz
Tojásfehérje hab: 
55 g tojásfehérje
15 g kristálycukor
A töltelékhez:
- 100 g fehércsokoládé
- 50 g tejszín
- 20 g pisztáciapaszta
málnalekvár

Túrófánk


 Hozzávalók: 

25 dkg túró, 

10 dkg liszt, 

fél csomag sütőpor, 

1 csomag vaníliáscukor, 

1 tojás, 

2 evőkanál cukor, 

csipet só

Ezeket jól összekeverjük, és pihentetjük 10 - 15 percet, majd evőkanállal adagolva forró olajban kisütjük. Az evőkanálnyi mennyiséget, miután beletettük a forró olajba, ugyanúgy ellapogatjuk, mint amikor tócsnit készítünk.

2026. július 12., vasárnap

Pozsonyi mákos- és diós kifli


Hozzávalók:
500 g liszt
200 g vaj
50 g porcukor
20 g friss élesztő
10 g só
150 g hideg tej
2 tojássárgája
Máktöltelék:
300g darált mák
100 g cukor
200 g víz
fahéj

2026. július 1., szerda

Pizza

Hozzávalók:

300 ml víz
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 teáskanál cukor
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
50 dkg liszt
Pizzaszósz:
400 hámozott paradicsomkonzerv v. 4 nagy paradicsom
bazsalikom
mozzarella, parmezán

bors
olaj
Első lépés hogy a mozzarellát kiveszem a vízből.
A kézmeleg vízben elkeverem a cukrot és az olívaolajat, és belemorzsolom az élesztőt, hagyom felfutni. Összedagasztom a liszttel.

2026. június 22., hétfő

Avokádókrém

Hozzávalók:

2 érett, puha avokádó  

1 lime leve

néhány koktélparadicsom

Fél lilahagyma 

2026. június 19., péntek

Mákos háromszög

Hozzávalók a tésztához:
250 g tej
60 g olvasztott vaj
2 db tojássárgája
2,5 dkg élesztő (v. egy tasak porélesztő)
80 g cukor
500g liszt
csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
200 g tej
120 g cukor
Kb. 3-5 ek levendulás eperlekvár
200 g mák
Az élesztőt langyos tejben megfuttatom egy kis cukorral és liszttel, majd az összes többi hozzávalóval együtt megdagasztom gépben. A tésztát ezután 35 percig pihentetem, majd kiveszem, felgombócozom és hagyom pihenni, amíg megcsinálom a tölteléket. A töltelék hozzávalóit összemelegítem. A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítjuk és 30 x 25 cm-es nagyságra kinyújtjuk. Megkenem a mákos töltelékkel és szorosan feltekerjük. Háromszögeket vágok, majd megkenem tojással.

2026. június 11., csütörtök

Diós-baracklekváros csiga

 
Hozzávalók:
A blundel tésztához:
500 g liszt
250 g vaj
2,5 dl langyos tej
50 g cukor
2,5 dkg élesztő

1 db tojás sárgája
vaníliarúd kikapart belseje

2026. június 10., szerda

Kávés macaron

Hozzávalók: 

Cukorszirupos változat: 

150 g mandulaliszt 

150 g porcukor

Tojásfehérje: 

55 g tojásfehérje

késhegynyi ételfesték

Cukorszirup: 

150 g kristálycukor

50 g víz

Tojásfehérje hab: 

55 g tojásfehérje

15 g kristálycukor

2026. június 9., kedd

Étcsokoládé málnával és pisztáciával

Hozzávalók:
100 gramm étcsokoládé pasztilla
1 gramm porított kakaóvaj
liofilizált málna

aprított pisztácia
A csokoládét vízfürdőben felolvasztom 40-46°C-ra (maghőmérővel ellenőrzöm), nem szabad túlmelegíteni. Leveszem a gőzről. 

Az olvasztott csokoládét állandó kavargatással lehűtöm. Az étcsokoládét 34-35°C-ra, tej- és fehércsokoládét 33-34°C-ra kell hűteni. Ekkor hozzákeverem az előre kimért porított kakaóvajat, és további kavarással lehűtöm a csokoládét az ideális hőmérsékletre. Ez az ideális munkahőmérséklet étcsokoládénál 31-32 fok, míg tej- és fehér csokoládénál 29-30 fok. Beleöntöm a formába, málnát és aprított pisztáciát szórok rá. Hűtőben hűtöm. Ha jól temperáltam, kijön a formából. 

Levendulás keksz


Hozzávalók:
250 g liszt
50 g darált mandula
fél tk. sütőpor
200 g vaj
100 g porcukor
levendulavirág
vaníliakivonat
1 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
Elkészítés: Összekeverem a cukrot, lisztet, mandulát, sütőport, vaníliát, majd beledolgozom  a vajat, tojást, citromhéjat. Nagyon kevés levendulavirágot teszek bele, csak óvatosan, nehogy túl aromás legyen. Hűtőbe teszem dermedni. Kinyújtom, kiszaggatom, majd kb. 160 fokon sütöm 13 percig. (Ez sütőtől is függ.)

2026. június 7., vasárnap

Mézeskalácsos szilvalekvár


Hozzávalók: 
1,5 kg szilva
200 g cukor 
6 g pektin 
1 kk.citromsav v. friss citrom 
mézeskalács fűszerkeverék
A kimagozott, megmosott szilvának megmérem a tiszta súlyát, és felteszem a cukornak majdnem az egészével főni. Egy nagyon keveset kinn hagyok, hogy elkeverhessem benne a pektint, és a fél citromot. Ha felforr, hozzáöntöm a pektinnel elkevert cukrot, és még további pár percig főzöm. Rummal, borral, vagy marcipánnal is ízesíthető. Ezeket mindig a főzés végén kell a lekvárhoz adnunk, és már csak 5-6 percig szabad rotyogtatni. A forró lekvárt lekvárbetöltő tölcsér segítségével tisztára mosott üvegekbe töltöm, majd kupakkal lezárom. Öt percre fejre állítom, így biztosan sokáig eltartható lesz.
Az üvegek fertőtlenítése: elmosogatom őket, a sütőt előmelegítem 100-110 fokosra. A rácsra sütőpapírt terítek, erre sorakoztatom az üvegeket, és bent hagyom minimum 20 percig szaunázni őket.

2026. június 3., szerda

Zserbócsiga

Hozzávalók:
500 g liszt
250 g vaj
2,5 dl langyos tej
50 g cukor
2,5 dkg élesztő

1 db tojás sárgája
vaníliarúd kikapart belseje 
Töltelék: 
15 dkg dió 
8 dkg cukor 
1 csomag vaníliás cukor 
sárgabaracklekvár 
Kenéshez: 
tej
vaníliás cukor
Öntet: 
100 g csokoládé
olaj 
A 250 g vajból, 100 g lisztből vajalapot gyúrok, éppen csak simára dolgozom a liszttel. Ne olvasszuk meg a vajat és ne is habosítsuk ki.. Leveszem a 20 %-át, azaz 70 grammot és félreteszem. A többi vajból négyzet alakot formázok, és hűtőbe teszem kb. félórára. A dagasztótálban elkeverem az élesztőt a tejjel, a cukorral, a tojássárgájával és a vaníliával. Majd a 400 g liszttel, a vajjal és a sóval simára gyúrom a tésztát. Gömböt formázok a tésztából, egy keresztet vágok a tetejébe és letakarva pihen 20 percet, majd

2026. május 30., szombat

Spaghetti al Pomodoro

Hozzávalók: 

160 g tészta

400 g hámozott paradicsomkonzerv

olívaolaj 

fél sárgarépa/csipetnyi barnacukor

fehérborecet (opcionális)

1 gerezd fokhagyma

bazsalikom, só

parmezán tálaláshoz

Az olívaolajat beleöntöm egy serpenyőbe a fokhagymagerezdekkel együtt, 1 perc főzés után, nagy lángon hozzáadom a hámozott paradicsomot (ha van itthon maradék koktélparadicsom, az is mehet bele, pirítom). Lefedem fedővel, és legalább félórán át nagyon alacsony lángon forralom, időnként megkeverem. Bazsalikomot teszek a szószba. Édes ízként cukor helyett fél sárgarépát/pici barnacukrot teszek a szószba. Ha megfőztem a szószt, kiveszem a fokhagymát és a répát. Pici fehérborecetet öntök bele. 

A megfőtt tésztát összekeverem a szósszal, parmezán és pecorino keverékével megszórom. 

2026. május 26., kedd

Gyümölcsrizs

Hozzávalók:
100g rizs
500 g tej 

45 g cukor + 1 vaníliás cukor
vaníliarúd 
citromhéj 
narancshéj
1. A megmosott rizst és a tejet elkezdem felfőzni, hozzáadom  a sót és a cukrot, 20 percig főzöm, hozzáreszelem a narancs- és a citromhéjat, majd lefedve 10 percig pihentetem, amíg megpuhul, majd pohárba teszem, gyümölccsel díszítem.

2026. május 20., szerda

Mini szilvás kuglóf

Hozzávalók:

16 dkg cukor

4 tojás – kettéválasztva

16 dkg puha vaj

Vaníliás-csokis csiga

Hozzávalók:
A blundel tésztához:
500 g liszt
250 g vaj
2,5 dl langyos tej
50 g cukor
2,5 dkg élesztő

1 db tojás sárgája
Töltelék:
1. verzió:
Főzött vaníliakrém
360 g tej
vaníliakivonat
80 g tojássárgája
58 g cukor

2026. május 12., kedd

Görög joghurtos bagel

Hozzávalók:

400 g liszt

400 g görög joghurt

10 g só

10 g sütőpor

Összekeverem, bagel formát formázok belőle, megkenem felvert tojással, leszórom magokkal, de simán is megsül.
180C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel 20-22perc alatt sül meg. 

2026. május 11., hétfő

Levendulás macaron

Francia változat: 

Hozzávalók:
125 g mandulaliszt
150 g porcukor

100 g tojásfehérje
100 g kristálycukor
vaníliakivonat
késhegynyi ételfesték
Ganache:
200 g fehércsokoládé
100 g tejszín (35 % zsírtartalom, piacról szerzem be)
pár csepp levendulaesszencia
szárított levendula
pici só

2026. május 4., hétfő

Mentás zöldborsókrémleves

Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma
olívaolaj
50 dkg zöldborsó
1 l zöldség alaplé (ha nincs, két leveskocka)

bors
szerecsendió
petrezselyem
1 dl növényi tejszín (kókusztejszín)
1 burgonya sűrítéshez, 1 alma a fanyar íz kedvéért
1 marék menta
Olívaolajon megpirítom a hagymát. Ha már elkezd fonnyadni, hozzáadom a zöldborsót, burgonyát, majd tovább keverem. Felöntöm a zöldséglevessel, fűszerezem, a legvégén beleteszem a hámozott almát. Botmixer segítségével pépesítem a zöldborsót. Beleöntöm a tejszínt, picit tovább főzöm. Legvégül leveszem a tűzről, a mentaleveleket összetépkedem, majd hozzáadom a leveshez, és botmixerrel újra összeturmixolom.

2026. május 2., szombat

Carbonara

Hozzávalók: 

150 g guancale (helyettesíthető kolozsvári szalonnával)

olívaolaj

320 g spagettitészta

6 db tojássárgája

só, bors

50 g pecorino (helyettesíthető kemény sajttal, parmezánnal, grana padano-val)

só, bors

A tojásokat felverem, sózom, borsozom, belereszelem a sajtot, sima krémet kell kapjunk.  A guancale-t vékony csíkokra vágom, és lassan megpirítom az olajon, ügyelve arra, hogy ne égjen meg. Kiszedem, a maradék szaftot félreteszem. 
A tésztát sós vízben megfőzöm, majd leszűröm úgy, hogy egy keveset megtartok a tészta főzővizéből, amit a szaftba öntök. A kifőtt tésztát is beleöntöm, picit pirítom, forgatom, hogy összesüljön. Ráöntöm a tojásos keveréket, krémesre keverem. Sózom, borsozom, tálaláskor pecorinoval meghintem. 

2026. április 30., csütörtök

Zöldségleves grízgombóccal

Hozzávalók: 

300 g sárgarépa

100 g fehérrépa

100 g zellergumó

1 fej vöröshagyma

1 paprika

(vagy egy csomag leveszöldség)

pici olaj

alaplé v. leveskocka

Grízgombóchoz:
1 db tojás
70 g búzadara
petrezselyem
só, bors
Megtisztítom és felaprítom a zöldségeket, a hagymát egészben hagyom. Ekkor felöntöm a zöldségeket alaplével v. kockát teszek vízbe. Mikor megpuhul, grízgombócot készítek. 

A tojássárgáját elválasztom a fehérjétől, a fehérjét fölverem habnak. Óvatosan hozzáadom a tojássárgáját

2026. április 28., kedd

Amerikai csokis keksz

Hozzávalók: 

300 g liszt 

150 g vaj 

160 g cukor 

200 g étcsokoládé 

2 tojás 

1 tk szódabikarbóna

1 csomag vaníliás cukor 

csipet só 

A puha vajat a cukorral felhabosítom, majd hozzáadom a tojásokat. Ha összekevertem, jöhet hozzá a száraz hozzávaló, végül pedig a csokoládé. Ha lehet, fél órára hűtőbe teszem. Ezután golflabdányi golyókat formázok belőle és előmelegített sütőben, 175 fokon 15 percig sütöm légkeveréssel.

2026. április 20., hétfő

Édes kifli


A blundel tészta
500 g liszt
250 g vaj
2,5 dl langyos tej
50 g cukor
2,5 dkg élesztő

1 db tojás sárgája
vaníliarúd kikapart belseje
A 250 g vajból, 100 g lisztből vajalapot gyúrok, éppen csak simára dolgozom a liszttel. Ne olvasszuk meg a vajat és ne is habosítsuk ki.. Leveszem a 20 %-át, azaz 70 grammot és félreteszem. A többi vajból négyzet alakot formázok, és hűtőbe teszem kb. félórára. A dagasztótálban elkeverem az élesztőt a tejjel, a cukorral, a tojássárgájával és a vaníliával. Majd a 400 g liszttel, a vajjal és a sóval simára gyúrom a tésztát. Gömböt formázok a tésztából, egy keresztet vágok a tetejébe és letakarva pihen 20 percet, majd jön a hajtogatás. A tészta közepét kissé vastagabbra hagyom, négy irányban pedig nyújtom a tésztát, mint egy kis virágot. Középre teszem a megdermedt vajalapot, és becsomagolom a tésztába.Itt arra kell vigyázni, hogy a vaj teljesen el legyen takarva. Széltében nyújtom a tésztát, igyekezzünk sarkosan. vigyázzunk arra, hogy a vajas rész, ne legyen se túl kemény, se túl lágy, legideálisabb, ha mindkét rész

2026. április 13., hétfő

Túrós lepény


Hozzávalók
250 g vaj
1 csipet só
250 g túró
160 g cukor
2 tojás
250 g liszt
1/2 csomag sütőpor
Elkészítés
A puha vajat a cukorral, és a túróval kikeverem, picit sózom. 
Hozzákeverjük a tojásokat, majd a lisztet és a sütőport.
Kuglóf formába simítjuk a tésztát (ha nem szilikonforma, akkor jól vajazzuk ki!), és tűpróbáig sütjük. Nálam a sütési idő kb. 50 perc volt, de tűpróbával ellenőrizzük.
Egy-két perc várakozás után a süteményt még forrón kiborítjuk egy tányérra.
Porcukorral meghintve tálaljuk.

2026. április 11., szombat

Diós-vaníliás kifli

Hozzávalók: 

300 g liszt

150 g vaj

100 g darált dió

70 g porcukor + 1 cs vaníliás cukor

1 tojás

1 cs vaníliás cukor + porcukor a hempergetéshez

A liszthez hozzáadom a porcukrot, a darált diót és a vajat, amelyet jól elmorzsoltam. Ezután ráütöm egy tojást, egynemű tésztát gyúrok. Ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát és kb. 5 cm x 1 cm-es csíkokra vágom. Ezekből sodrok kis kifliket, majd 175-180 fokos sütőben kb. 12-15 percig sütöttem, majd meghempergetem vaníliás porcukorban.

2026. április 9., csütörtök

Áfonyalekvár


Hozzávalók: 
1 kg áfonya 
200 g cukor
6 g pektin 
1 kk.citromsav  v. friss citrom
Először az áfonyát jól megmosom. Megmérem a tiszta súlyát, és felteszem a cukornak majdnem az egészével főni. 
Egy nagyon keveset kinn hagyok, hogy elkeverhessem benne a pektint, és a citromsavat.  Ha felforr, botmixerrel egy nagyon kicsit turmixolom,, majd hozzáöntöm a pektinnel elkevert cukrot, és még további pár percig főzöm. Az esetleges habot szűrőkanállal leszedem. A még forrásban lévő lekvárt tisztára mosott, csírátlanított lekvárosüvegekbe töltöm, azonnal lezárom, és fejre állítom. Az üvegek fertőtlenítése: elmosogatom őket, a sütőt előmelegítem 100-110 fokosra. A rácsra sütőpapírt terítek, erre sorakoztatom az üvegeket, és bent hagyom minimum 20 percig szaunázni őket.

2026. április 6., hétfő

Kókuszgolyó

Hozzávalók:
250 g darált háztartási keksz
50g vaj
50g porcukor
1 ek cukrozatlan kakaópor
házi vaníliakivonat
rum
1 dl tej
3 ek lekvár
kókuszreszelék
A kókuszreszelék kivételével a hozzávalókat összegyúrom, golyókat formázok belőle, majd kókuszreszelékbe forgatom.
Ha száraz, nem áll össze, tejet teszek bele, ha túl nedves, darált kekszet.

2026. április 1., szerda

Csokoládés madeleine

Hozzávalók:
2 egész tojás
1 tojássárgája
10 dkg vaj
10 dkg cukor
10 dkg liszt
1 mokkáskanál sütőpor
reszelt citromhéj
vaníliakivonat
csokoládé
Elkészítés: A vajat megolvasztom. A tojásokat habosra keverem, hozzáadom a sütőporral összekevert lisztet, a cukrot, valamint hozzáreszelem a citrom héját. Feldarabolom a csokoládét. Ezután hozzáadom az olvasztott vajat, a végén a csokidarabokat, és homogén tésztává keverem. A tésztát hűtőbe teszem, mielőtt megsütném.
A formát kikenem, kilisztezem, majd kanállal félig megtöltöm úgy, hogy egyenletesen terüljön benne a tészta. Ezután a 190 fokra előmelegített sütőbe tolom a tepsit, és nagyjából 15 perc alatt aranyszínűre sütöm a süteményeket.